A BM szerint az államtitkáruk nem felelős a szentgotthárdi szociális otthonban tapasztalt ágyipoloska-invázióért
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság pedig a fertőzöttséget nem tartja a szociális rendszer rendszerproblémájának.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság pedig a fertőzöttséget nem tartja a szociális rendszer rendszerproblémájának.
Tóth Endre, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője ezzel kívánt üzenni Pintér Sándornak, aki elmondása szerint a valaha volt legrosszabb oktatásért felelős miniszter.
Most aztán vakarhatja a fejét a belügyminiszter, ha el akarja dönteni, hogy kiknek adjon kevesebb pénzt a tanárok közül.
Egyetlen darabot sem sikerült azóta eladni belőlük.
Egyelőre nem úgy tűnik, hogy meghallgatásra talál az érintettek álláspontja.
Több mint 30 ezren gondozzák otthon tartós beteg családtagjukat Magyarországon, az alaptámogatás jelenleg nettó 45 ezer forint.
Ungár Péter LMP-s képviselő érdeklődött a belügyminiszternél az egyre szaporodó illegális gumitelepek után, és választ is kapott, de abból csak annyi derült ki, hogy négy ügyben folyik nyomozás.
Lakatos Oszkár szerint a politikai és anyagi felelősség mindezért a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárságát terheli.
Az államtitkár szerint a BM nem kívánja a háziorvosok számára kötelezővé tenni az időpontfoglalást a beutaló nélküli járóbeteg-ellátásokra.
A kormány rendeletben adott utasítást arra, hogy az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) fenntartásában működő két roma iskola közvetlenül kapja meg az állami támogatást, hogy megmaradhassanak.
A gyár mérgező anyagok jelenlétét nem jelezte a hatóságok felé, emiatt pedig jelenleg is hatósági eljárás van ellenük folyamatban.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium újságírói kérdésre válaszolva elismerte: valóban fontolgatják, hogy lazítanak a vezetés előtti alkoholfogyasztás szabályozásán.
A következő napokban várható hőség miatt szombat reggeltől szerda este 8 óráig életbe lépett a "vörös kód", ami kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását - jelentette be a Belügyminisztérium (BM).
„A helyzet kritikus, szinte kilátástalan” – értékelt Lakatos Oszkár.
Nem látszik, a roma érdekképviselet hogyan lesz képes folytatni tevékenységét.
A tárca továbbra is Brüsszeltől várja a pedagógusok béremelésére szánt pénzeket.
A mostani visszafizetési kötelezettség nem az egyetlen probléma, amivel az érdekképviseleti szervnek szembe kell néznie.
Hogy miért, arról egyelőre nincs információ.
Egy egészségügyi szaklap konferenciáján az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese szokatlanul őszinte volt.
A műtőblokk több helyiségében március óta nem működött a klímaberendezés, így a betegeket 38 fokban kellett volna operálni.